Ma volt egy hete, hogy megérkeztem. Így visszanézve a hetet, mondjuk úgy, hogy a srácok elég sokat dobtak rajta pozitív irányban, például amikor gurgulázva kacagnak miközben játszunk, vagy például reggel, ha nem vagyok ott (nem mintha sok dolgom lenne, megterítek, leszedem az asztalt, leginkább jelenlétemmel emelem az étkezések színvonalát, és miközben az Anyuka küzd velük egy- egy kérdést felteszek) kérdezik, hogy hol van niki? Vagy niki jössz focizni? Sőt volt olyan is, hogy összevesztek rajtam, aminek az lett a következménye, hogy irány az ágy, délutáni csendes pihenő. Akármennyire is jól esett és sajnáltam őket, örültem, hogy van egy két óra pihim. Összességében a gyenge kezdés után erős visszaesés volt, így volt/van hova fejlődni;) Persze a farmon töltött idő alatt is olyan élményekkel lettem gazdagabb.. szinte már teljesen farmernak – hogy mondjuk a női farmert? Streccs? Trapéz?:D- érzem magam. Első napok egyikén lelőtt döglött madarakat hurcibáltam, aki ismer, az tudja, hogy ez nagyon nagy szó. Pfúúj, megint kirázott a hideg. Másnap tojásokat gyűjtöttem ÉLŐ tyúkok alól, mellől, felől. Olyan is volt, hogy még ott kotlott! Aztán rodeóztunk a kocsival, amíg a szülők a pici borjút „gyepálták” –állítólag valami sport, sose hallottam még róla-, láttam, hogy kapnak számot a tehenek, aztán az a BIKA. Ma meg csak lájtosan egy pici borjút fogtunk meg, szó szerint –én is!- elkaptuk a fülénél-farkánál, be a kocsiba és visszavittük a többi közé, ahol a mamája van. A zöld traktort majdnem elfelejtettem, azzal pedig – nagyon lazán a lépcsőn állva- lovakat tereltünk. Ilyenekben és ehhez hasonlókban még nem volt soha részem. Common’ városi chica vagyok. Szép is lenne, ha Kőbányán a Gergely utcában, ha kedvem szottyan tehén csordát terelgetnékJ
(Egy kis közbe iktatás, miközben nyugodtan irkálom gondolataimat hazatért a házi salamandrám, mert nekem olyanon is van! Bibibíííí. Az ajtó feletti sarokból sasol és vigyáz rám.)
Nincs is jobb, mint ebben a kellemes tehénsz*r szagban, a melegben dögleni. De, hogy a gondolatmenetemhez visszatérjek, ezt a hetet a nehézségek ellenére pozitívan értékelem. Élmény dús volt, minden tekintetben. Egyenlőre izgatottan várom a következő hetet! Az Anyuka és az Apuka elutaznak pár napra, én maradok a srácokkal, de hogy a nagyszülőknél, vagy testvéreknél, vagy hol? Azt majd megtudom, amikor kiszállok a kocsiból.
Az Anyukával egy kicsit jobb a helyzet. Rájöttem, hogy ő ilyen. Eléggé más személyiségek vagyunk. Nem vicces, komoly, néha talán mogorva is, állandóan ráncolja a szemöldökét, kicsit vibrálóan stresszes. Talán kétszer- háromszor láttam „emberinek”, aki tényleg szereti a gyerekeit és nem tehernek, vagy egy projektnek tartja őket. Akkor játszott velük, viccelődött, és MOSOLYGOTT! A múltkori beszélgetésünk után, megy az egymással való óvatoskodás. Rögtön hozzá teszi, ha mond valamit, hogy „ezt nem bántólag mondom, csak azért, hogy neked később könnyebb legyen!”, sokat kérdezi, hogy vagyok, és amikor visszakérdeztem, hogy neki mi a véleménye rólam, vagyis a „munkámról” – az előbbit pont letojomJ - akkor csak annyit, mondott: „minden nagyon jó, sőt mi több, annál is jobb!”. Közös hangként megemlíthetem a spanyol nemtudásom. (közben a házi salamadrámat kiengedtem, nehogy nekem becsináljon)
Tetszik neki, hogy hibázom, rosszul ragozok és mindezt ő javíthatja ki. Elég sok alkalmazkodást igényel a velük való másfél hónap. Jó vagyok benne azt hiszem, de azért van ami megugorja a lécet. Már a hangsúlyon és a hangerőn sem akadok fent. Egyszerűen nem tud máshogy beszélni. Biztosan az elit iskolában tanították így, aztán úgy megtanulta, hogy mást nem is tud alkalmazni.
Kedves olvasók, ha vagytok, akkor további jóéjszakát, nagyon jó bulizást szombat estére!
Eszti! Megmondanád Toci úrnak, hogy boldogot neki?!
Holnap hosszú nap lesz! Az első szabadnapom. Irány a város, leértékelések, leértékelések hátán! Kávézás a Katedrálisnál, olvasás a parkban, meg persze előtte-közben-utána töltök fel képeket!
pusznya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése