Vasárnap van, ma a skype és egyéb internetes kommunikációs csatornák Istene összeesküdött ellenem. Jobban belegondolva nem is ellenem, mert Anyciékkal nem tudtam csak beszélni kamerával és mikrofonnal. Amint elbúcsúztam Apuéktól, Nojbiékkal tökéletesen tudtam beszélgetni még egy ideig, amíg a laptopom fel nem adta a szolgálatot. Lemerült. A Rodillába –szerintem ez az egyetlen hely Spanyolországban, ahol - nincs áram a konnektorokban.
Utána kimentem a közeli parkba – fontos, hogy ez „a park” és ez nem a „kis park”, mert a „kis park”, ami igazából egy játszótér és nem is park, na az más. Találkoztam egy „tipikus” spanyol családdal. Voltak vagy tízen vagy tizenöten, sok gyerek, kisebb nagyobb vegyesen. Befoglalták a park egy részét. A szökőkút kiválóan funkcionált mosógépként, a padok ruhaszárítóként, az ivókút popsi áztatóként és így tovább. Először azt hittem sok család jött ki a parkba játszani, de hamar rájöttem, hogy ők egy család. Így a légkör annál családiasabb volt. A kicsik pucéran rohangáltak a nagy melegben, némelyek az árnyékban döglöttek, a „vagányabbak” a szökőkútban medencéztek.
Este reménykedtem, hogy a család csak hétfő reggel jön haza. Nincs információ áramlás felém. Ha megyünk valamerre, az utolsó pillanatban szólnak, van 5 percem összepakolni. Szóval nem tudtam, hogy vasárnap jönnek e, vagy hétfő reggel. Reménykedtem, győzködtem magam, hogy „áhhh 10-kor már nem jönnek”, amikor az óra tizenegyet ütött: „áhh 11-kor már nem jönnek” és így tovább. Éjfélkor az alvás mellett döntöttem. Természetesen megérkeztek tíz perccel később. Így másnap vidáman és boldogan együtt kezdhettük a hetet.
Hétfő egész békességben telt el, voltunk a „kis parkban”, ebédeltünk, filmet néztünk, azután mentünk a Pinedába, az elit klubba. Mindezt négyesben a srácokkal. Jóó, Anyuka vitt minket a Pinedába, de utána? Még két óra nélküleJ
A mai nap nem volt annyira békés. Bár csak két gyerkőc volt itthon, de elég szép balhéban volt részünk. Azt vettem észre, hogy elég sok pofont, „kokit” kapnak. Ez talán még a kisebbik baj, a nagyobbik, hogy nagyon sokszor igazságtalanul. De ezen sajnos nem fogok tudni változtatni. Ha az „események” után rákérdezek, hogy most miért is kellett, akkor a válasz annyi, hogy „mert én vagyok az anyjuk”. Sebaj, már csak napok vannak hátra, az utolsók lesznek a legnehezebbek. Most irány a Pineda, aztán már is szerda van.
Érdekes, Anyukából ömlött a szó, jó kedve volt. Viccelődtünk, beszélgettünk. Kezdjük megszokni egymást így a végére?:D Persze estére minden megváltozott. Megint a kapkodás, rohanás. Semmit se mond, csak amikor este tizenegykor látom, hogy szép ruhában, sminkbe bújva rohangászik a lakásban kezdek el gyanakodni, hogy lehet négyesben maradunk a gyerkőcökkel? És nyert! Nyereménye egy nagyon hisztis kisfiú, és két másik, nagyon álmos gyerek. Az utasítás: „vacsi után irány az ágy”. Hohóóó még több hiszti, no tévé. A délután nem sziesztázó, hisztis, egész nap rohangáló gyerkőcökben az a jó, hogy ha ágyba kerülnek, öt percen belül alszanak. Akár bömbölés közben is. Ilyenkor a legédesebbek.
Ma reggel elment a család nagymami látogatóba valami elit tengerpartra. Mehettem volna én is, de úgy gondoltam, hogy ha már Anyuka is azt mondja, hogy nem szereti, mert ez neki „túlságosan is elit, luxus környezet”, akkor lehet, hogy én kicsit jobban szenvednék. Így a szabadságot választottam. Holnap újult erővel vágok neki az utolsó napoknak. Izgatottan várom, hogy La Rana, El Coto, Pineda, Sevilla vagy mindez keverve vár még rám az utolsó héten.
nyikk°
