8 % - ismét kezdődik

Kedves Mindenki!

Drukkoljatok, hogy a Blog újrainduljon! ;)

Részleteket később, pozitív energiákat mostantól... :)

nyikk°

Budapest, Budapest de csodás...

Napok, hetek, hónapok teltek el. A 47 fokos hőségből 23 fok lett. A lenge, nyári pizsamát a melegítő nadrág, pulcsi, dupla zokni, sál, pokróc, paplan váltotta fel. A zöldellő pálmafák sárgás, helyenként ritkult gesztenyefákká változtak. Furcsa, eléggé furcsa.

Sevillában az utolsó napok is furcsára sikerültek, többet beszéltem az Anyukával, mint a kint töltött időm alatt. Sok új, és visszamenőleg "hasznos" információ birtokába kerültem. Persze nem ezen információ áradat változtatta pozitívvá érzéseimet. Utolsó velük töltött szombatomon a kicsilánnyal és a legkisebbel medencéztem. MariaTeresa érdeklődött, hogy még meddig leszek velük. Amikor közöltem, hogy nem tudom, hogy holnap délután, vagy hétfő délelőtt találkozunk e utoljára, mindketten elszonytyolodtak. Salva, kicsit elcsukló hangon, de annál őszintébben azt mondta nekem, hogy "ne menj". Ez a mondat töredék és a vele töltött délután az összes nehéz percet, negatív pillanatot átvarázsolta. Ekkor éreztem a leginkább, hogy ha másért nem is, de miatta megérte itt lenni.

Hétfőn ment a buszom Madridba. Hat órás út után, rengeteg cuccal - hihetetlen, két nagy táska, csak ráfizetés, cipelni is nehéz, és nem is használtam az egyik táskában lévő ruhákat... - megérkeztem El Estación del Sur, alias "Mendez Alvaró"-ra. Luly és Lara már ott vártak. Irány lepakolni.

Jót kuncogtam magamban. Sevillában 3-6-8 évesekkel mulattam, itt Madridban nyolc évet ugrott a korosztály, vagyis 16-17 évesek társaságában szórakoztam. Majd már itthon? Átlagosan 23-25 évesek vártak. Ha jól osztok, szorzok most jönnek a 30-asok:D

Visszatérve Madridra, másfél nap, sok új ismerős, éjszakai élet, városnézés, ünneplő tömeg -nem, nem engem ünnepeltek, az Athletico Madrid nyert valami kupát -, és végre megittam második spanyolországi söröm is.

Szerdán a reptéren egy ismerős szórakoztatott - Feri! téged különösen üdvözöl:) -, majd a check in után megkezdődött a néha végeláthatatlannak tűnő várakozás. Beszállás a 34-es kapunál! Amikor a gépnek már csak öt perce van a hivatalos indulási időig, és mi még mindig a terminálban várakozunk egyre erősebb a gyanú, hogy késni fogunk. A sor hosszú, fapados a járat, nincs foglalt hely. Egyszer csak " megkérjük azon utasokat, akiknek az úticél Budapest, fáradjanak a 45-ös kapuhoz". Leegyszerűsítve, de a lényeg mindenkinek megvan.

Szóval a TerminálMarathon megkezdődött. Fuss Forest, fuss! Újabb 20 perc várakozás, de legalább akkor már láttuk leszállni a wizzair gépet. A fáradtság ellenére a hangulat jó volt, sokat nevettünk. Tényleg lehet abban valami, hogy a hasonló személyiségek vonzzák egymást... Vajon találkozunk még?:)

A reptéren meglepetés ért, -egyrészt, hogy baromi hideg van! másrész- hogy kint voltak unokatesómék is:) KÖSZI:) és köszi azoknak is, akik úgy volt, hogy jönnek, ha nem késik ez a fránya gép. Így is meglepi volt:) és köszi a sok welcome smst! A csütörtöki "welcome partit" hagyjuk. Már jobban vagyok...:D

Talán majd még "értékelek" egyet, ha már kissé leülepedett az élményhalom, és tudok objektíven értékelni. Illetve képek azért még lesznek majd bőven:)

nyikk°

egy mondatban, amit közölni akartam:

A lényeg, hogy megérkeztem, itthon vagyok. :)

final countdown

Ma csütörtök van, amikor ezt írom. Épp szieszta idő. Sajnos mobilinternetem már nincs, és szabad óráim sincsenek, hogy ki tudjak menni a Rodillába. Nem tudom mikor és honnan fogom ezt a bejegyzést közkinccsé tenni. (van egy- két szabadórám, de vagy a farmon leszünk, vagy minden zárva van, mert szieszta idő van).

Tegnap töltöttem el az utolsó teljes napom Sevillában – jó, ma is itt vagyunk, de „lakás -játszótér – Pineda” háromszöget járunk be. Nagyon sokat sétáltam és hihetetlenül meleg volt. Délelőtt körülbelül három órát sétáltam a 43-45 fokban, délután, amikor már –én azt hittem legalábbis- nincsen annyira meleg még négy órát barangoltam Sevillában. El tudjátok képzelni, hogy este tízkor is még 41 fok van?

Érdekes volt eddig a mai nap. Anyuka szerintem eléggé stresszes. Volt egy kisebb nézeteltérésünk ismét, majd arra jutottunk, hogy néha miattam lesz stresszes, mert nem tudja, hogy hogyan szóljon hozzám. Szerintem nem bonyolult, kérjen, ne utasítson – főleg, ha nem is az én dolgom lenne az a „valami”, amit kér- és ne azt érezzem rajta, hogy úgy is rossz lesz, amit csinálok. Mindegy. Már felesleges bármi is, utolsó napok.

De azért a kedvencemet leírom. Ma jött vasalni, takarítani Mariella. Jófej, fiatal csajszi. Az első napjaimon találkoztam vele és próbáltunk beszélgetni kicsit. Mivel szabadnapom volt, így én akkor mentem a városba. Na de ma, mielőtt megérkezett volna Mariella, az Anyuka közölte velem, hogy „3 körül jön a konyhát takarítani valaki, addigra légy szíves (nem tudom, hogy benne volt e) ebédelj meg, és utána legyél a szobádban. Nem szeretném, ha mind a ketten a konyhában lennétek, neki dolgoznia kell!” Vicces. Érdekes. Így leírva nem jön át a teljes szituáció. Sebaj, én tudom miről beszélek. Bosszúból jól elloptam két mini elemet az mp3 lejátszómba.

Kíváncsian várom, hogy mit rejt még a mai nap. Hiszen messze nincs még vége.

Holnap megyünk La Rana-ra, hogy mikor? Nyilván nem tudom. Egy biztos, az éjszakát már El Coto-n töltjük, és vagy vasárnap éjjel, vagy hétfő „hajnalban” újra Sevillában leszünk.

nyikk°

sevillai időeltolódás....

Vasárnap van, ma a skype és egyéb internetes kommunikációs csatornák Istene összeesküdött ellenem. Jobban belegondolva nem is ellenem, mert Anyciékkal nem tudtam csak beszélni kamerával és mikrofonnal. Amint elbúcsúztam Apuéktól, Nojbiékkal tökéletesen tudtam beszélgetni még egy ideig, amíg a laptopom fel nem adta a szolgálatot. Lemerült. A Rodillába –szerintem ez az egyetlen hely Spanyolországban, ahol - nincs áram a konnektorokban.

Utána kimentem a közeli parkba – fontos, hogy ez „a park” és ez nem a „kis park”, mert a „kis park”, ami igazából egy játszótér és nem is park, na az más. Találkoztam egy „tipikus” spanyol családdal. Voltak vagy tízen vagy tizenöten, sok gyerek, kisebb nagyobb vegyesen. Befoglalták a park egy részét. A szökőkút kiválóan funkcionált mosógépként, a padok ruhaszárítóként, az ivókút popsi áztatóként és így tovább. Először azt hittem sok család jött ki a parkba játszani, de hamar rájöttem, hogy ők egy család. Így a légkör annál családiasabb volt. A kicsik pucéran rohangáltak a nagy melegben, némelyek az árnyékban döglöttek, a „vagányabbak” a szökőkútban medencéztek.

Este reménykedtem, hogy a család csak hétfő reggel jön haza. Nincs információ áramlás felém. Ha megyünk valamerre, az utolsó pillanatban szólnak, van 5 percem összepakolni. Szóval nem tudtam, hogy vasárnap jönnek e, vagy hétfő reggel. Reménykedtem, győzködtem magam, hogy „áhhh 10-kor már nem jönnek”, amikor az óra tizenegyet ütött: „áhh 11-kor már nem jönnek” és így tovább. Éjfélkor az alvás mellett döntöttem. Természetesen megérkeztek tíz perccel később. Így másnap vidáman és boldogan együtt kezdhettük a hetet.

Hétfő egész békességben telt el, voltunk a „kis parkban”, ebédeltünk, filmet néztünk, azután mentünk a Pinedába, az elit klubba. Mindezt négyesben a srácokkal. Jóó, Anyuka vitt minket a Pinedába, de utána? Még két óra nélküleJ

A mai nap nem volt annyira békés. Bár csak két gyerkőc volt itthon, de elég szép balhéban volt részünk. Azt vettem észre, hogy elég sok pofont, „kokit” kapnak. Ez talán még a kisebbik baj, a nagyobbik, hogy nagyon sokszor igazságtalanul. De ezen sajnos nem fogok tudni változtatni. Ha az „események” után rákérdezek, hogy most miért is kellett, akkor a válasz annyi, hogy „mert én vagyok az anyjuk”. Sebaj, már csak napok vannak hátra, az utolsók lesznek a legnehezebbek. Most irány a Pineda, aztán már is szerda van.

Érdekes, Anyukából ömlött a szó, jó kedve volt. Viccelődtünk, beszélgettünk. Kezdjük megszokni egymást így a végére?:D Persze estére minden megváltozott. Megint a kapkodás, rohanás. Semmit se mond, csak amikor este tizenegykor látom, hogy szép ruhában, sminkbe bújva rohangászik a lakásban kezdek el gyanakodni, hogy lehet négyesben maradunk a gyerkőcökkel? És nyert! Nyereménye egy nagyon hisztis kisfiú, és két másik, nagyon álmos gyerek. Az utasítás: „vacsi után irány az ágy”. Hohóóó még több hiszti, no tévé. A délután nem sziesztázó, hisztis, egész nap rohangáló gyerkőcökben az a jó, hogy ha ágyba kerülnek, öt percen belül alszanak. Akár bömbölés közben is. Ilyenkor a legédesebbek.

Ma reggel elment a család nagymami látogatóba valami elit tengerpartra. Mehettem volna én is, de úgy gondoltam, hogy ha már Anyuka is azt mondja, hogy nem szereti, mert ez neki „túlságosan is elit, luxus környezet”, akkor lehet, hogy én kicsit jobban szenvednék. Így a szabadságot választottam. Holnap újult erővel vágok neki az utolsó napoknak. Izgatottan várom, hogy La Rana, El Coto, Pineda, Sevilla vagy mindez keverve vár még rám az utolsó héten.

nyikk°

olvassa ezt még valaki?:)

Érdekes napokon vagyok túl. Tegnap nagyon rosszul voltam, ennek ellenére mostam, takarítottam, pakoltam. Majd kiderült –sajnos-, hogy az Anyuka apukája rosszul lett. A család elment La Rana-ra meglátogatni a nagypapát. Szerencsére jobban van, tudtommal. Két órával később itthon is voltak, majd kapkodós pakolás és irány El Coto del Rey. Én maradtam Sevillában. Két nap majdnem szabadság.

Péntek éjszaka és szombaton, mostam és mostam és mostam, aztán teregettem, teregettem és teregettem, majd vasaltam és vasaltam – és ma is fogok-, aztán kitakarítottam a gyerekszobát, majd a játszó szobát is. Itt jöttem rá, hogy Mr. Monk hozzám képest egy rendetlen káosz ember. Makulátlan rend és tisztaság van a játszó szobában. Ha ebbe valaki, tételezzük fel, de csak legyen egy példa, ha az Anyuka beleköt, akkor sajnos kénytelen leszek beperelni rágalmazásért, és/vagy saját eszközeimmel kell, hogy bosszút álljak.

Délután találkoztam Mártával, aki egy magyar leányzó, Sevillában bébiszitterkedett tíz hónapot, most meg más munkát keres. Eddig kevesebb sikerrel. A délutáni szieszta után, este tizenegykor újból találkoztunk. Nem kell csodálkozni, ez a normális, szombat van. Parti timeJ Mártával és kísérőjével Ivánnal - a majdnem/még nem baráttal- elmentünk a „Carbonaríába” a „szokásos” flamenco estre. Ivántól első ízben megtudtam, hogy Andalúz akcentusom van. Nem kicsit lepődtem megJ Pár órával és egy-két sörrel később magára hagytam az „ifjú párt”. Hazafelé menet szereztem új ismerősöket, franciákat és spanyolokat is. Majd még egy cirka 20 perces csevejbe is elegyedtem a ház biztonsági őrével. Nem hitte el, hogy csak július 17.-e óta vagyok Spanyolországban, és össze akar ismertetni egy kedves külföldi ismerősével, hogy segítsek neki spanyolul tanulni, mert szerinte én jól beszélek spanyolul, és a külföldiek jobban tudják egymást segíteni. Még azt is hozzá tette, hogy Andalúz akcentusom van. Szerinte lehetetlen, hogy négy hét alatt „felszedjem” az akcentust, biztosan értem itt már korábban.

A legviccesebbet majdnem elfelejtettem megemlíteni. Jó hangulatom szempontjából a mai nap egyik meghatározó eseménye, amikor a gyógyszertárostól megtudtam, hogy napok óta „toszok”. Erre bezony gyógyszer kell! Ez nem állapot. A félreértések elkerülése végett spanyolul a „tos” szó jelentése „köhögés”, vagyis napok óta köhögök.

Na ennyit a mai napról, viszlát későbbJ

Nyikk°

félidő?:S

A Spanyolországi kalandjaim során mégegy fejezet lezárult. Szerencsésen visszatértünk Sevillába.

Tegnapi nap kissé felemásra sikeredett. Anyuka nem tájékoztat semmiről. Ha nem kérdezek nem mond semmit. Volt, hogy közölte délben, hogy ha akarok akkor menjek olvasni, pihenni, mert pontban kettőkor nekik menniük kell. Rendben, én úgy is itt vagyok, csörgess és jövök:)

Na de tegnap kértem kora délutántól egy két órát, hogy Elaékkal ebédeljek, hogy elköszönjünk satöbbi. Majd egy órakkor közölte, hogy menjek csak amikor akarok, mert ők ma a barátaikkal vacsoráznak. Királyság. Csak társaságom nincs. De megoldottam, nagyon jól sikerült délután lett. Ökörködtünk sokat az animátorokkal, a guardaríaban dolgozókkal és kedves valenciai családdal.

Mint ma reggel megtudtam, igen nagy hibát követtem el. De erről majd később.

Vissza a tegnaphoz. Este felmentünk, zuhany mielőtt mennek vacsizni. Persze nem tudtam, hogy én is megyek e vagy sem. Sejtettem, hogy nem, ilyenkor jövök rá milyen jók a megérzéseim:)

Szóval felértünk a lakásba, ahol egy villámló tekintet fogadott. "Niki hol van a ratón?!" (ratón = Salva plüss egere, amivel alszik) Fogalmam sincs. Gondolom a szobában. Jáj, rájöhettél volna már, hogy ne gondolkozz. Nyilván nincs ott. "Ezt meg kell találni! Te voltál tegnap este a sráckkal...és reggel még az ágyon volt" Amíg ők elmentek vacsorázni bepakoltam a gyerkőcök bőröndjét, nem mindegy ám, hogy pakolod. A tiszta gyűrött ruhát gyűrődés mentesen kell pakolni, a szennyest összehajtogatva egy másik bőröndbe. Nem mintha nem az egészet mosnánk majd ki, és vasalhatnám az összeset. Bepakoltam, megmozdítottam mindent ami mozdítható, hogy hol van az a nyűves ratón. Lábakélt! Anyuka megprobálta, hogy biztos akkor vittük le a hetedik emeletről, amikor velem vacsoráztak a srácok. Nem jött be, eléggé határozott voltam. Éjjel amikor hazajöttek kedvesen - tényleg- érdeklődött, hogy nem találtam e meg. Miután mondtam, hogy nem, arra jutottunk, hogy valószínüleg amikor ágynemű csere volt, szegény nyűves egérke áldozat lett. Minden esetre szóltunk a recepción. Rajta vannak az ügyön.

Annyira elterveztem, hogy ha az én hibámnak állítja be az egér olajra lépését, akkor szépen közlöm vele, hogy "köszönöm az eddigi kedvességeteket, összeszedem a cuccaim és keresek szállást a maradék időre". De hát nem kedves volt velem???

Az én estém sem pakolásból állt csak:) Amikor lementem vacsorázni megrohantak a gyerkőcök, hogy ugye játszunk? Vacsi után még búcsúzkodtam, mindenki sajálta, hogy másnap visszamegyek Sevillába és reményeiket fejezték ki az irányába, hogy remélik jövőre jövök ismét a családdal. Sose lehet tudni. Sajnos a kedves valenciai családtól nem tudtam elbúcsúzni. Sebaj, majd Valenciában legközelebb:)

Aztán jött a már már megszokott este tízórás vacsi utáni pihentető fogócska. Szerencsére ez most elég rövid volt, így még a Michale Jackson "emlékzenekar" koncertjének a végét meg tudtam hallgatni.

Reggel nagyon reggel volt. Nyolckor indultunk a reptérre, persze nagy rohanás, így is utolsónak csekkoltunk be. Éppen hogy, de elértük a gépet.

Kimerültséget érzek, két hét minimum hat gyerekkel folyamatosan, elfáradtam. Ráadásul lebetegedni is sikerült, torokfájás, láz, fejfájás. Amikor visszaértünk Sevillába, kis pakolás, majd én jöttem a szobámba, mert nem éreztem magam kommunikáció képesnek.

Hát a hiba", amint fentebb említettem. Tragikus és visszafordíthatatlan hiba. Anyuka nagyon haragszik rám. Mert beszélgettem. Beszélgettem a valenciai szülőkkel, az animátorokkal, a fogdásokkal, a pincérekkel és a hotel vendégeivel. Vagyis mindenkivel, csak a "saját" családommal nem. Ez így nem teljesen igaz. 5/3-kal beszélgettem. Tény, hogy a szülőkkel tényleg nem. Na ez a bűnöm.

Még van két hetem velük. Nem tudom, hogy a farmra megyünk e, vagy Sevillában leszünk, egy biztos, amikor csak tudok lépek körbe nézni:)

mennem kell. viszlát később. pár nap múlva.

de lehet, hogy képek lesznek talán már holnap is, vagy ma éjjel.

Nyikk°

Ez majdnem lemaradt.

Az egyik legfontosabb kép.

azért nagyon fogtok hiányozni!

Nyikk°