Sevillában az utolsó napok is furcsára sikerültek, többet beszéltem az Anyukával, mint a kint töltött időm alatt. Sok új, és visszamenőleg "hasznos" információ birtokába kerültem. Persze nem ezen információ áradat változtatta pozitívvá érzéseimet. Utolsó velük töltött szombatomon a kicsilánnyal és a legkisebbel medencéztem. MariaTeresa érdeklődött, hogy még meddig leszek velük. Amikor közöltem, hogy nem tudom, hogy holnap délután, vagy hétfő délelőtt találkozunk e utoljára, mindketten elszonytyolodtak. Salva, kicsit elcsukló hangon, de annál őszintébben azt mondta nekem, hogy "ne menj". Ez a mondat töredék és a vele töltött délután az összes nehéz percet, negatív pillanatot átvarázsolta. Ekkor éreztem a leginkább, hogy ha másért nem is, de miatta megérte itt lenni.
Hétfőn ment a buszom Madridba. Hat órás út után, rengeteg cuccal - hihetetlen, két nagy táska, csak ráfizetés, cipelni is nehéz, és nem is használtam az egyik táskában lévő ruhákat... - megérkeztem El Estación del Sur, alias "Mendez Alvaró"-ra. Luly és Lara már ott vártak. Irány lepakolni.
Jót kuncogtam magamban. Sevillában 3-6-8 évesekkel mulattam, itt Madridban nyolc évet ugrott a korosztály, vagyis 16-17 évesek társaságában szórakoztam. Majd már itthon? Átlagosan 23-25 évesek vártak. Ha jól osztok, szorzok most jönnek a 30-asok:D
Visszatérve Madridra, másfél nap, sok új ismerős, éjszakai élet, városnézés, ünneplő tömeg -nem, nem engem ünnepeltek, az Athletico Madrid nyert valami kupát -, és végre megittam második spanyolországi söröm is.
Szerdán a reptéren egy ismerős szórakoztatott - Feri! téged különösen üdvözöl:) -, majd a check in után megkezdődött a néha végeláthatatlannak tűnő várakozás. Beszállás a 34-es kapunál! Amikor a gépnek már csak öt perce van a hivatalos indulási időig, és mi még mindig a terminálban várakozunk egyre erősebb a gyanú, hogy késni fogunk. A sor hosszú, fapados a járat, nincs foglalt hely. Egyszer csak " megkérjük azon utasokat, akiknek az úticél Budapest, fáradjanak a 45-ös kapuhoz". Leegyszerűsítve, de a lényeg mindenkinek megvan.
Szóval a TerminálMarathon megkezdődött. Fuss Forest, fuss! Újabb 20 perc várakozás, de legalább akkor már láttuk leszállni a wizzair gépet. A fáradtság ellenére a hangulat jó volt, sokat nevettünk. Tényleg lehet abban valami, hogy a hasonló személyiségek vonzzák egymást... Vajon találkozunk még?:)
A reptéren meglepetés ért, -egyrészt, hogy baromi hideg van! másrész- hogy kint voltak unokatesómék is:) KÖSZI:) és köszi azoknak is, akik úgy volt, hogy jönnek, ha nem késik ez a fránya gép. Így is meglepi volt:) és köszi a sok welcome smst! A csütörtöki "welcome partit" hagyjuk. Már jobban vagyok...:D
Talán majd még "értékelek" egyet, ha már kissé leülepedett az élményhalom, és tudok objektíven értékelni. Illetve képek azért még lesznek majd bőven:)
nyikk°
egy mondatban, amit közölni akartam:
A lényeg, hogy megérkeztem, itthon vagyok. :)
